„Meghívlak tehát benneteket erre az európai és a világegyház számára is oly fontos eseményre. És azt szeretném, hogy minden fiatal – azok is, akik osztoznak a Jézus Krisztusba vetett hitükben, és azok is, akik még bizonytalanok, kételkednek, vagy nem is hisznek benne- szert tehessen arra a tapasztalatra, amely meghatározó lehet egész életére: a feltámadt és élő Úr Jézussal való találkozásra és az ő mindannyiunk iránti szeretetének a megtapasztalására.” Ezekkel a szavakkal hívta meg a fiatalokat, köztük engem is XVI. Benedek pápa Madridba, a XXVI. Ifjúsági Világtalálkozóra, amely életemnek egyik legnagyobb élménye volt.
Nem akármilyen esemény egy ilyen találkozó, nem pusztán arról van szó, hogy több mint egy millióan összejönnek a világ minden tájáról és jól érzik magukat. A Szentatya hívására összegyűlt fiatalok között mély egység jött létre, amely Jézus Krisztusban gyökerezett, így Rá épülve tudtunk megerősödni hitünkben. Erről a megerősödésről és a két hét alatt szerzett élményeimről számolok be röviden.
Az Egri Főegyházmegye szervezésében közel százan indultunk útra Egerből, augusztus 8-án, hétfőn hajnali két órakor. A Diósgyőri egyházközséget Papp Rita, Kakszi Gréta, Kovács Krisztián, Szabó Ákos, valamint jómagam képviseltük. Az utazás alatt sem unatkoztunk, hiszen alvással, beszélgetéssel, ismerkedéssel, reggeli és esti zsolozsmával, valamint nagy nótázással töltöttük ki az utat. Két hosszabb pihenőt leszámítva- amit első este Savonában ágyban, majd utána Marseilleben városnézéssel töltöttünk- csak rövidebb időkre álltunk meg a busszal. Így is némi késéssel, szerda estére érkeztünk meg az előtalálkozó helyszínére Guadarramába, amely Madridtól mindössze 40 kilométerre helyezkedik el. Ebben a kisvárosban egy körülkerített hatalmas parkosított területen a Chemin neuf közösség szervezésében került megrendezésre az a hat nap, amely lelki felkészítést biztosított mindannyiunk számára.
Az első nagy élményemet nem sokkal a megérkezésünk után az úgynevezett bemutatkozó nyitóesten éltem át. A találkozó összes fiatalja összegyűlt, amely körülbelül háromezer főt jelentett és ebből mi magyarok négyszázat tettünk ki. De Elefántcsontparttól kezdve Franciaországon át Új-Kaledóniáig nagyon sok nemzet képviseltette magát. Ekkor éreztem meg életemben először az egyháznak ezt a hihetetlen egyetemességét, amely oly nyilvánvalóvá vált egy-egy ország bemutatkozásában. Ahogy kiállt a színpadra egy távoli nép kis csoportja, akik teljesen más életkörülményben, kulturális viszonyban élhetnek, más mentalitásúak, még a bőrük színe is különbözik a miénktől, de mégis ugyanabban hisznek, amiben én itt Magyarországon. Különleges érzés volt, hogy az a sokszínűség, hogy vált eggyé a táncok és énekek közepette. Plusz jóérzéssel töltött el, hogy a központi program után egy kisebb színpadon a magyar néptánccal ismerkedhetett meg a tábor, amelyet élő népzene és tánctanítás fűszerezett. Így hirtelen mintha egy itthoni táncházba kerültem volna, igaz hol francia, hol lengyel vagy más országból jött lánnyal az oldalamon.
Az előtalálkozó napirendje úgy nézett ki, hogy nyolc órakor ébresztővel indult a napunk, majd reggelivel folytatódott fél kilenctől, aztán reggeli imával indított elmélkedés és előadás következett, amiket kisebb színjáték és sok éneklés tarkított. Ezt egy szentmise zárta, majd kettőtől ebéd, délután sportprogramok, olyan fél öttől több kisebb előadás vette kezdetét különböző helyszíneken, ezt követően esti zsolozsma, szentségimádás, nyolc órakor vacsora, végül esti közös programként zene és dicsőítés. Nagyjából így nézett ki egy napunk, persze volt, hogy eltért egy-egy programban, például a közös keresztút, kiscsoportos megosztások vagy éppen a falvak olimpiája miatt. Háromfős sátrakban szállásoltak el minket, a tisztálkodásra pedig kiépített zuhanyzók nyújtottak lehetőséget, amik összességében megfelelő kapacitásúaknak bizonyultak. Ezt megfejelte a Chemin neuf közösség profi szervezése, amely éppúgy megmutatkozott a pontosan betartott időpontokban, mint a tökéletes kommunikációban is. Mivel egy francia alapítású közösségről van szó, így a „hivatalos nyelvként” a franciát használták. Azonban, a központi előadásokat, valamint minden nagyobb programot több nyelvre, így magyarra is fordítottak, amelyet rádión lehetett nyomon követni. Ezzel a megoldással a nyelvi problémákat is áthidalták a szervezők. Kisebb, körülbelül 25-30 fős csoportokra volt felosztva a tábor, ilyen formában találkoztunk minden étkezéskor, amely szintén hozzájárult ahhoz, hogy más fiatalokkal megismerkedhessünk.
Ez alatt a hat nap alatt lehetőség volt találkozni többek között Joseph-M. Verlinde, Laurent Fabre és Cantalamessa atyákkal akiknek az előadása maradandó hitélményként maradt meg bennem. Külön öröm volt Ternyák Csaba egri érsekkel való beszélgetés, aki több fórumon is nagy nyitottsággal tartotta előadásait.
Programokban igen gazdag volt ez a szűk hét, hiszen a lelki felkészítés mellett, sor került focira, strandolásra, valamint városnézésre is, melyek szintén energiával töltöttek fel valamennyiünket. A fiatalok nagy nyitottsággal fordultak egymáshoz, emellett igen barátságosak és segítőkészek voltak, így nem is ment nehezen az ismerkedés, hamar összebarátkoztam lengyelekkel, franciákkal és elefántcsontpartiakkal is. Esténként fergeteges hangulat jött létre, mivel lehetőségünk volt mások kultúráját megismerni egy-egy nemzeti táncot bemutató előadásban, melyet tánctanítás követett, ezért sikerült bepillantást nyernem többek között a libanoni, a lengyel és a brazil hagyományokba is.
De hasonlóan nagy élmény volt a szentmiséket megélni, ahol közel száz pap bevonulása közben szinte táncolás alakult ki. Úgy érzem, hogy a szentlélek jelenléte nagyon erősen érezhető volt, áradt a levegőben és a lelkek mélyéig hatolt feltöltve ezzel a jelenlévőket. Az egymás iránti felebaráti szeretetet a kezdetektől éreztem, amely óriási közvetlenséget és egymásra figyelést eredményezett. Így augusztus 15-én hétfőn, a záró szentmisét követően lelkiekben feltöltődve hagytuk el a tábort. Útközben Madrid felé egy kis kitérőt tettünk a közeli Avilába, amelynek óvárosa a világörökség részét képezi. Mintegy 88 torony veszi körbe a régi épületeket, melyek szinte visszarepítenek az időben. Szerencsénk volt az időzítéssel, hiszen ezen a napon ünnepelik Szűz Mária mennybevételét, ami lehetőséget adott ottani templomok körmenetének megtekintésére is. A rövid városnézés után útnak indultunk Madrid felé elfoglalni a szállásunkat. Késő estére sikerült letáboroznunk nyugvóhelyünkre, amely a Mostoles nevezetű külváros egyik tornatermében volt.
Madridban a hangulat csak fokozódott, itt már az egymillió fiatalhoz képest az előtalálkozó háromezres létszáma családias légkörnek tűnt. Különleges volt, hogy a világ 190 országából érkezett fiatalok egy nagy közösséggé formálódtak, ami egy igen fergeteges hangulatot eredményezett. A magyar zarándokcsomag mellett egy spanyol táskát is kaptunk tele hasznos dolgokkal, így a pólón, sapkán, zarándok könyveken kívül több térkép is rendelkezésünkre állt, ezek nagyban segítették a közlekedésünket. Az étkezésünket utalványok formájában biztosították, így a reggelit leszámítva,- amit a szállásunkon kaptunk meg,- bizonyos éttermekben, pizzériákban ehettük meg az ebédet és a vacsorát.
Délelőttől egészen kora délutánig magyar katekézisen vettünk részt, tovább segítve ezzel lelki felkészülésünket. Itt főként a találkozó jelmondatával kapcsolatban voltak előadások, kiscsoportos megosztások, majd pedig szentmisék. A mottó így hangzott: „Verjetek benne gyökeret, épüljetek rá és erősödjetek meg a hitben!” (Kol 2,7) A katekézisek után városnézéssel folytatódott a nap hátralevő része, így láthattam a Retiro parkot, a Bernabéu foci stadiont, a Prado-t, egyiptomi templomot, Madrid katedrálisát, a királyi palotát és még sok mindent. A pápai záró szentmiséhez közeledve egyre nőtt a hangulat és teljesen megszokottá váltak olyan dolgok, mint például éneklések a metrón, vagy táncolás az utcán brazil zenére. Jó érzés volt egy olasz nóta után rákezdeni a Mármi nálunk babám, vagy az A Csitári hegyek alatt című dalokra. A közvetlenség olyan nagy volt, hogy szinte lehetetlenség volt egyedül lefotózkodni egy híresebb épület előtt, mert rögtön odaugrott valaki az ember mellé és átkarolva mosolygott. Na, nem is törekedtem az egyedüli fotózkodásra, de egyszer mégis megkértem egy barátomat, hogy fényképezzen le az opera előtt. Mire beálltam egy Columbiai lány pattant mellém széles mosollyal az arcán, aki csak feldobta a fénykép témáját. J
A találkozó végéhez közeledve szombaton délben egy közös magyar szentmise vette kezdetét, melyen valamivel több, mint kétezren emlékezhettünk meg augusztus 20-án Szent István királyunkról, Magyarország fővédőszentjéről. Ezt követően egy kiadós ebéd után egy kis pihenést iktattunk be valamennyien, majd elindultunk a Cuatro Vientos nevezetű repülőtérre, ahol Benedek pápa nyitotta meg a virrasztást, majd másnap szentmisét celebrált. Útközben némi várakozást követően itt láthattam közelről, az útszéli kordon mögül a Szentatyát, ahogy elhaladt a pápamobiljában. Mire odaértünk a repülőtér bejárathoz a kapukat lezárták, így megszűnt a bemenő forgalom, ami kis bizonytalanságot eredményezett, látván, hogy vihar közeledik. A jó Isten megsegített, hiszen még az eső előtt sikerült egy fedett helyre mennem több zarándoktársammal együtt, ahová nem sokkal később egy venezuellai csoport is megérkezett. Itt vészeltük át a vihart és az estét is. Másnap reggel indultunk elfoglalni a repülőtéren nekünk szánt szektort. A két hét csúcspontja következett számomra. Régi álmom volt, hogy egyszer megélhessek egy ilyen eseményt, amikor közel másfél millió fiatal előtt mutat be szentmisét a pápa. Nehéz leírni, vagy akár elmondani azt az érzést, amit ott éreztem. Olyan különleges légköre volt, amely hirtelen elfeledtette velem a tűző napsütést, a táskám súlyát, az összes fáradalmat és megtöltött valami egészen különleges érzéssel, energiával. A csodálatosan szóló kórus, a rengeteg fiatal és XVI. Benedek pápa mind egyért volt ott és ez az egy Jézus Krisztus volt, vele találkoztunk a szentmise alatt és úgy érzem, hogy ott volt a másfél millió emberben, nőben, férfiban, apácában, papban, szerzetesben, ő szólt a hangfalakból, átjárta mindannyiunkat és a kopár repülőteret élet töltötte meg. Több minden eszembe jutott a mise alatt, egy nagy vágyam teljesült akkor és megértettem azt is, hogy amikor megfogalmazódik egy álom az ember szívében, a célig vezető út az, ami igazán gyümölcsözővé teszi a várva várt eseményt. Azt a két órát, amíg ott voltam nem tudnám elcserélni semmi pénzért sem, anyagi értékben nem mérhető, úgy érzem, hogy az ott átélt hitélmény végigkísér egész életemen.
Zárásul Cantalamessa atya, pápai prédikátor történetét írom le, amit még az előtalálkozón hallottam. Egy alkalommal vonaton utazott és magában egy egyházi éneket énekelt, de nem mutatott semmilyen arcmimikát hozzá. Szemben vele egy nő ült újságot olvasva, majd lehajtotta az újságot és azt mondta: „atya maga úgy néz rám, hogy nekem hinnem kell”. Ezt üzente nekünk, fiataloknak is, hogyha haza megyünk, akkor tudják a körülöttünk lévő emberek azt mondani ránk nézve, hogy „nekem hinnem kell”. Lehet, hogy ehhez egy Cantalamessa atyának kellene lenni, de hiszek abban, hogy pozitív hatással lehetünk másokra, ha a bennünk élő Jézus Krisztus kiül az arcunkra. Azt is tudom, hogy ehhez nem kell elmenni egy ifjúsági világtalálkozóra, ezt meg lehet élni egy vasárnapi szentmisén is.
Úgy gondolom, hogy ezalatt a két hét alatt sikerült feltöltekeznem energiával és megerősödnöm hitemben, de tudom, hogy ez nem egy örök állapot és hogy folyamatos fejlődésre van szükségem. Arra törekszem, hogy ezeket a spirituális élményeket itthon is megélhessem.
