A fiam reggel 9-kor érkezett a temetőbe. Látta, hogy a lányom, már előző nap kint járt, mert frissek voltak a virágok. Hatalmas labdarózsák takarták nevemet a fejfáról. A fiam megnyugodott, mert tudta, hogy jókor jött, nem kell összefutnia a nővérével. Egyedül érkezett. A sarki virágárustól rendelt koszorút elhelyezte, és otthagyott két üvegmécsest is sértetlen kanóccal. Majd a lányom gyermekei meggyújtják… Ezután angolosan távozott. Ha már az év többi napján nem fut össze a rokonokkal, most sem kéne. A hideg napos őszi reggelen autóba ült és hazafelé indult. A fivér és nővér kapcsolatát végleg földhöz vágta a marakodás a földi gályázásom alatt összegyűjtött értékek felett. Papa házának, hintaszékének és könyvgyűjtemények testvéries elosztása… És még erre jött a vita a síremlék fölött. „Ez a nő még díszkövet akar… mert a sírkövesnél most húsz százalék kedvezmény van a fekete gránitra. Pedig az műkő. Hát igen… Papa jobban értett a kövekhez. Pedig ő megmondta a halála előtt, hogy csak egy egyszerű fejfát akar.” Délután már a horizont szélén volt a Nap, mikor megérkezett a lányom a gyerekekkel. Első reakciója volt, hogy nyugtázta: délelőtt itt ját az öccse. Csak egy sovány koszorúra és két mécsesre futotta. Talán az asszony is azért hagyta el, mert ennyire smucig volt. Bezzeg most vett új autót. A gyerekek gyufát kértek anyjuktól, és meggyújtották az otthagyott, vagy azóta kialudt mécseseket. Ők úgy élvezték ezt a legális pirózást, mint a szilveszteri petárdázást a miskolci Avas népe…

A gyász fájdalma elmúlik és átalakul valami egészen mássá. Erre az egészen másra egy iparág épült, mely keményen domborítja kishazánk GDP-jét. Az embereket eddig is a fogyasztói kosár összetétele és arányai határozták meg.

A 80. születésnapomra lehet, hogy díszköves síremléket kapok. Sok értelme van.